Maszkat (angolosan Muscat) az Arab-öbölben fekvő Omán fővárosa. Omán más, mint a szomszédos Arab Emírségek, pedig hasonló adottságokkal rendelkezik.

Olajban gazdag, az ország nagy része sivatag, pár évtizeddel ezelőtt még a sivatagi népek egyszerű, szegényes életét élte. Köszönhetően az 1940 óta uralkodó Qaboos bin Said al Said szultánnak és az olajnak, ma már egy hasonlóan fejlett és virágzó állam, mint a szomszédja, de a hivalkodás és a gigantománia teljes hiányával, megőrizve a kulturális, társadalmi és természeti értékeket.

Már a repülőtérre megérkezve érezhetjük, hogy teljesen más világba csöppentünk, mint az alig másfél órás repülőútra fekvő Dubaj. Nem fogadnak égig nyúló épületek.

A repülőtérről háromsávos autópályán suhanhatunk be és át az igen nagy kiterjedésű városon. A 800 ezer főnyi helyi lakos egy jó 30 km hosszan elnyúló területű városon osztozik a tenger és hegyek közé beszorítva. Utunkat vakítóan fehér, alacsonyabb épületek kísérik. 12 emeletesnél magasabb épületek nem húzhatók fel az országban. Mindenhol rend és tisztaság.

Maszkatnak nincs központja, igazi belvárosa. Három városrészből áll. Muscat, ahol a szultán palotája is található. Matrah, az egykori halászfalú, ma a tengerparti sétánynak (Corniche) és bazároknak ad helyet. Ruwi az üzleti és diplomata negyed.

Ha Maszkat látnivalóinak felfedezésére indulunk, nem lesz egyszerű dolgunk, mert két érdekesség között akár 25 km is lehet a távolság. Mindenképpen szükségünk lesz egy autóra. A legjobb, ha szervezett túra keretében nézzük meg a várost.

Maszkat legfontosabb látnivalói

Nagy Mecset

Maszkat kihagyhatatlan látványossága a Sultan Qaboos Grand Mosque, a Nagy Mecset, a város nyugati részén. Omán rengeteg iszlám temploma közül az egyetlen nem moszlimoknak is látogatható, igaz csak délelőttönként 8-11 óra között, péntek kivételével. Ingyenes. A belső udvarán illatozó virágoskertekkel és a pálmaligetekkel, hatalmas belső termével egyszerre 20 ezer embert képes befogadni. Gazdagon, de ízlésesen aranyozott és díszitett. A fényt a világ legnagyobb kristálycsillárjai szórják, a világon a 2. legnagyobb kézzel készített perzsaszőnyege pedig egyszerűen gyönyörű. Összehasonlítva Abu Dzabi Nagy Mecsetjével, grandiózus ez is, de kevésbé hivalkodó, jobban befogadható. A meglátogatásához a nőknek teljes testet fedő ruházat és hajat takaró kendő szükséges. Megfelelő ruházatot lehet bérelni, vagy akár vásárolni a bejáratnál.

Sultan Qaboos Nagy Mecset Muscat

Operaház

A hagyományos ománi építészet jegyeit magán viselő Operaházat a klasszikus zenét kedvelő szultán építtette.  Ez volt az első a régióban, Dubaj és Abu Dzabi csak később építette meg a sajátját. A hófehér olasz márványból készült épület kívülről is szemet gyönyörködtető látvány. Érdemes belülről is megcsodálni. A legtöbbet akkor láthatjuk belőle, ha jegyet veszünk az egyik előadásra. Szervezett látogatáson is bejuthatunk, de akkor csak a fogadóteret és a földszinti nézőteret tekinthetjük meg. 1100 néző befogadására képes. Elsősorban az itt dolgozó európaiak, turisták és delegációk látogatják. A helyiek közül kevesen érdeklődnek a műfaj iránt.

Maszkat Operaház

Matrah a tengerparti sétánnyal és a bazárral

Ha sétálni szeretnénk, erre az egyetlen igazi lehetőség a tengerparti sétány, a Corniche, Matrahban, a kikötő mentén. Ide futnak be a nagy óceánjárók, legtöbbször itt áll a szultán két jachtja is, melyek elég impozáns látványt nyújtanak.

Itt találjuk az arab piacot, a bazárt is. Csak azért is érdemes ide betérni, hogy egy kicsit belekóstolhassunk a helyiek világába.

Ha szívesen ennénk egy jó török ételt, itt találjuk ehhez a legjobb éttermeket.

Matrah-t tekinthetjük az óvárosnak, portugál stílusú építészettel.

Ománi bazár

A Szultán palotája

Matrah közelében találjuk a szultán egyik palotáját, ahol a delegációkat fogadja. Protokolláris célokat szolgál. Csak kívülről nézhetjük meg a gazdagon díszített, érdekes formájú színes épületet.

Parlament

Az impozáns, hófehér, ománi stílusú parlament épületet is érdemes kívülről megcsodálnunk.

Al Bustan városrész

Ez a kormányzati negyed és itt található az Al Bustan Palace 6*-os hotel. Ha nem a hotelben szállunk meg, érdemes meglátogatni. Jól szimbolizálja a modernizált keleti építészetet. Hatalmas Swarowski kristálycsillárjai, lenyűgöző belső dizájnja, csodálatos parkja impozáns látványt nyújtanak.

Al Bustan Palace hotel Muscat

Ruwi negyed

A kereskedelmi és üzleti központ. Ha éjszakai életet keresünk, azt itt találjuk meg. A negyed délkeleti része a Little Indiának becézett, indiai és pakisztáni bevándorlók által lakott rész. A Souq Ruwi streeten lelhetjük fel a legnagyobb éjszakai nyüzsgést. A nyugati városrészben a bankok, légitársaságok, más szolgáltatók irodáit találjuk és több jó éttermet.

Bait Al-Zubair múzeum

Az ománi emberek életét, kultúráját bemutató múzeum. Nem nagy, de annál tartalmasabb. Érdemes meglátogatni.

Egyéb múzeumok

Ha van elég időnk, látogassuk meg a Nemzeti Múzeumot. Érdekességként a Francia-ománi múzeum és a Bait al Baranda múzeum is jó program lehet.

Erődök

Maszkatban és egész Ománban rengeteg erődöt találunk. Az országban több, mint 500-at tartanak nyilván. Egy részüket még ma is használják.

Ománi erőd

Strandok

Maszkat városa alatt, több jó strandot is találunk. Homokos, nem kiépített strandok jellemzik. Az év legnagyobb részében az öböl vize fürdésre kellemes hőmérsékletű, nyáron már-már túl meleg. Qurum Beach hosszan elnyúló, pálmafákkal övezett, homokos partján megfigyelhetjük a piknikező helyieket. A kisebb Qantab Beach kiváló sznorkelezésre. Kicsit távolabb a Yiti Beach lassan mélyülő, puha homokos parttal hívogat. A strandoknál fontos megemlíteni, hogy ezek a partok nem csak a turistáknak fenntartottak, hanem a helyiek is használják. A tengerparti hotelek előtt találunk elzárt, privát strandokat.

Maszkatból érdemes hosszabb-rövidebb kirándulásokra indulni, hogy jobban belekóstolhassunk az ország szépségeibe. Ha van időnk, Omán sokkal többet nyújt annál, minthogy csak Maszkatot lássuk belőle. Tegyünk egy körutazást, fedezzük fel az ősi városokat, magas kopár hegyeit, sivatagi oázisait, wadijait és töltsünk el néhány napot Salalah csodálatos tengerpartján is.

Nézze meg ománi ajánlatainkat, az igényeinek legmegfelelőbb ománi programért, forduljon hozzánk bizalommal.